"Ebben a házban nem lesz Karácsony. Itt volt az orosz világ".

Egy ukrán városban családok terítenek meg a Szviata Vecseryára, a Szenteste idején hagyományos vacsorára.

Egy 18 éves krími fiatalembert az orosz hadseregbe akartak besorozni. 3.000 kilométert tett meg, hogy elérje Kijevet. Ez Artem története. Zaporizzsiában született, de ötéves korában családjával Szevasztopolba költözött. 2014-ben Oroszország elfoglalta a Krímet, és attól a pillanattól kezdve élete olyan elnyomás alatt kezdett formát ölteni, amely nem hagyott választást – írja Suspilne.

A városom eltűnt az megszállás alatt, de Mariupol népe él, és szinte mindannyian sebesültek vagyunk belül. Különböző történeteink vannak, és a legtöbbjük olyan horrortörténetekre hasonlít, amelyeket nem lehet elfelejteni és továbblépni. Én például még mindig számolom az élet lépéseit.

He didn’t understand what war was. He just got scared when he heard the sirens. I told him everything would be okay. I lied.

Minden reggel ugyanaz a csend fogad. Egy olyan csend, ami nem a béke hangja… hanem a hiányé.

Oroszország immár negyedik éve próbálja megtörni Ukrajnát, de a győzelem továbbra is elérhetetlen számára. A világ második legerősebb hadserege hatalmas veszteségeket szenvedett a frontokon, miközben az ukrán nép továbbra is kitart. Ez a háború már rég nem csupán a fegyverek küzdelme, hanem az akarat, a hit és az emberi méltóság próbája is.

Már a negyedik éve élem meg ezt a háborút. Néha magam sem tudom, hogyan lett mindez a mindennapjaink része. A háború már nem egy hír a televízióban – itt van körülöttünk, a levegőben, az utcáinkban, az emberek arcán. És mégis, mintha egyre kevesebben vennék észre.