3.000 km, hogy elérje Ukrajnát - Artem története

Egy 18 éves krími fiatalembert az orosz hadseregbe akartak besorozni. 3.000 kilométert tett meg, hogy elérje Kijevet. Ez Artem története. Zaporizzsiában született, de ötéves korában családjával Szevasztopolba költözött. 2014-ben Oroszország elfoglalta a Krímet, és attól a pillanattól kezdve élete olyan elnyomás alatt kezdett formát ölteni, amely nem hagyott választást – írja Suspilne.

Az iskolában egyszer az ablakon kiáltotta, hogy "Dicsőség Ukrajnának". Perceken belül egy pszichológus érkezett az osztályterembe. Artemet beidézték egy "beszélgetésre", ahol azt mondták neki, hogy ezek a szavak „náci szlogenek”, állítólag a „donbaszi gyerekek meggyilkolását igazolják. ”

Kilencedikes kora után Artem beiratkozott egy főiskolára informatikát tanulni. Kényszerből született döntés volt, ő inkáűbb arról álmodott, hogy újságíró lesz: szövegeket írt, videókat forgatott, de azt látta, hogy a Krímben az újságírókat üldözték és bebörtönözték. Tanulmányai nem érdekelték, a diplomát puszta formalitásként tekintette, ami nem jelent valós értéket.

Artem megpróbálta elhagyni Oroszországot. Pénzt spórolt, és azt tervezte, hogy jelentkezik egy külföldi egyetemre - Szlovákiában. A nagykövetségen azonban azt mondták neki, hogy a krími útleveleket nem ismerik el, és nem kap vízumot. Aztán kidolgozott egy másik tervet: összegyűjt 6.000 dollárt és jelentkezik egy egyetemre az Egyesült Államokban, de ezt a tervet kisiklatta az orosz hadsereg behívója. Az orvosi vizsgálat során figyelmen kívül hagyták a veseproblémáit, azt mondták neki, ha motorozik, akkor szolgálatra alkalmasnak kell lennie. Artem abban a pillanatban rájött, hogy csak egy választás maradt: vagy szolgál az orosz hadseregben, vagy elmenekül.

605306609_25072932192408759_8093232415644715012_n.jpg

Ukrán önkéntesekhez fordult segítségért. Szeptember 30-án Artem vonatra szállt és elhagyta a Krímet, azt mondta szüleinek, hogy nyaralni megy. A valóságban átutazott Fehéroroszországba. Amikor odaért, felvette a kapcsolatot az ukrán konzulátussal, ahol néhány órán belül megkapta az igazolást, amely lehetővé teszi, hogy visszatérjen Ukrajnába. Ezután eljutott a határig, átment az ellenőrzőponton, és órákon belül ukrán területen volt. Önkéntesek találkoztak vele, etették, SIM kártyát adtak neki, és segítséget ajánlottak neki. Ugyanazon a napon Artem továbbutazott Kijevbe. Kora reggel, a kijevi vonatállomáson, életében először hallotta az ukrán nemzeti himnuszt. Azt mondja, nem tudta elhinni, hogy ez tényleg megtörtént.

Forrás: Szabad Ukrajna Jótékonysági Alapítvány

Fordította: Tymofij Mylovanov

Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

ugar
Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

ugar
Szele Tamás: A szibériai banán esete

Szele Tamás: A szibériai banán esete

Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

zona
Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar