„Még mindig hallom a hangját” - Ukrán anyák fájdalma
Minden reggel ugyanaz a csend fogad. Egy olyan csend, ami nem a béke hangja… hanem a hiányé.
Régen ebben a szobában nevetés volt. Gyermeknevetés. Az a fajta hang, amitől az ember szíve megtelik élettel, és elhiszi, hogy a világ mégiscsak lehet szép.
Most csak a por hullik le a polcról, amikor megérintem a játékait. A kisautó, amit a születésnapjára kapott. A kedvenc plüsse, amit mindig magával vitt, még álmában is szorította.
A keze melege még ott van bennem. A szeme ragyogása… mintha még mindig rám nézne.
Azt mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket.
De hogyan gyógyul meg az, aki elveszítette a saját világának közepét?
Hogyan lehet tovább lélegezni, amikor minden levegővétellel újra és újra érezni kell a fájdalmat?
Azt mondják, „erősnek kell lenni”.
De mi értelme az erőnek, ha már nincs, akiért erősnek lenni érdemes?
Nem volt hős. Csak egy kisgyerek volt, aki szerette a csokoládét, a hóesést és a meséket.
Nem értette, mi az a háború. Csak megijedt, amikor meghallotta a szirénákat.
Azt mondtam neki, hogy minden rendben lesz.
Hazudtam.
És most ez a hazugság égeti szét a lelkem minden nap.
Egy pillanat volt az egész. Egy villanás. Egy hang, amit nem lehet elfelejteni.
A föld megremegett, az ablakok kitörtek, és az én világom... megszűnt létezni.
Azóta minden nap ugyanaz: megpróbálok felébredni, de a napok csak egymásba omlanak, mint a romok, amik a házunkból maradtak.
Nem akarok gyűlölni.
De amikor látom a képeket, a híreket, a zászlókat, az embereket, akik magyarázatot keresnek…
én csak azt érzem: semmi sem adja vissza a fiamat. Semmi.
Nem lesz több születésnap, több rajz az asztalon, több mosoly, amit rám hagyott.
És mégis, minden este gyertyát gyújtok.
Nem azért, mert remélek. Hanem mert emlékezni akarok.
Hogy a neve ne tűnjön el a zajban, a számok között, amikre a világ csak legyint.
Ő nem egy „civil áldozat” volt. Ő a fiam volt.
Az én mindenem.
És amíg én élek, addig a hangja, a mosolya, a létezése nem tűnik el.
Mert egy anya szívében a halál sem tud elhallgattatni egy gyermeket.
Gesta-ajánló:
Szele Tamás: Trump trükkjei
Látható tehát, hogy Turmp és a Republikánus Párt a vesztét érzi és szó szerint mindennel megpróbálkoznak, hogy mentsék, ami menthető. Egyetlen személyes tanácsom az lenne, hogy ebben a helyzetben már ne akarjanak győzni, az ugyanis lehetetlen: inkább tanuljanak meg veszíteni. De erre képtelenek.
Putyin-díjat érdemelne Renate Weber: elveszítjük a SAFE-programot?
A román alkotmánybíróság (CCR) csütörtökön öt szavazattal négy ellenében kimondta, hogy alkotmányos jogi konfliktus áll fenn a parlament és a kormány között, mert Ilie Bolojan már megbuktatott kabinetje sürgősségi kormányrendeletet fogadott el a SAFE-programról. A SAFE az az uniós hitelprogram, amelyen keresztül Románia több milliárd euróhoz juthat, és nemcsak fegyverekre és katonai…
500 hektáron irtotta ki az erdőt a Google az új adatközpontjához
Újabb fordulatot vett a Google finnországi erdőirtási botránya., amikor a finn engedélyezési és felügyeleti hatóság (LVV) október 22-én közölte, hogy rendőrségi vizsgálatot kezdeményezett a Muhosba tervezett adatközpont ügyében, és hogy a terület vizeiben savasodásra utaló változásokat mutattak ki. A cég két észak-finnországi helyszínén összesen több mint ötszáz hektáron vágták ki az erdőt még…
Így hazudik a PSD: szándékosan félremagyarázza az Eurostat adatait
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) csütörtök este kiadott közleményében azzal vádolta a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy dezinformációs kampányt indított a román költségvetési hiányról szóló Eurostat-adatok körül, és „szégyentelenül hazudik”, amikor azt sugallja, hogy a Bolojan-kormány idején nőtt a hiány.
Ülésezett a CSAT: keményebb fellépés az orosz drónok ellen?
Románia gyorsítaná a tengeri megfigyelés, az aknamentesítés és a drónelhárítás fejlesztését, mert az utóbbi hetekben megsokasodtak az incidensek a Fekete-tengeren, erről tárgyaltak csütörtökön a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tagjai a bukaresti Cotroceni-palotában.